Hajlandóak vagyunk-e valóságnak tekinteni azt, ami egy csoportban megjelenik?
Miről beszélünk, és miről hallgatunk egy galériában, ahol nincs kiállítás? Csak székek vannak, amikre le lehet ülni és mondani valamit, vagy nem mondani semmit. A projekt arra irányul, hogy megpillantsuk, mi történik, ha ma Magyarországon több tucat ember leül, és beszélgetni kezd arról, ami – itt és most – foglalkoztatja őket.
Az Óbudai Társaskör Galériában Baglyas Erika az egy hónapra szóló kiállítási lehetőségét események sorozataként értelmezi. A koncepció három barát közös gondolkodásának eredménye. Ennek rögzített elemei a következők: 1. csak meghatározott időpontokban lehet a kiállítóhelyet látogatni; 2. a galéria terében koncentrikus körökben elhelyezett székekre lehet leülni; 3. két csoportvezető van jelen a találkozók során; 4. azt tekintjük a projekt tartalmának és üzenetének, ami a kiállítótérben a négy csoport-alkalom során megjelenik.
A galéria ezúttal nem kiállítótérként, hanem az ókori görög agora mintájára nyilvános fórumként, mindenki számára nyitott kommunikációs térként funkcionál. Négy alkalommal összegyűlő Nagycsoport biztosítja azt a kommunikációs keretet, amelyen belül lehetőség nyílik a jelenlévők számára, hogy megfogalmazzák azokat az érzéseket és gondolatokat, melyek ott és akkor foglalkoztatják őket. Az alkalomról alkalomra megteremtett társas térben, az együttlét során jelenhetnek meg az adott közösséget mozgató vágyak, félelmek és fantáziák. Az események mindenki számára nyitottak, azokon mindenkinek módjában áll beszélni és hallgatni, a részvétel egymástól függetlenül bármelyik időpontban lehetséges. A beszélgetésekről hangfelvétel készül abból a célból, hogy a négy alkalom után értelmezni tudjuk a közös kommunikáció erővonalait, irányát.
Koncepció: Baglyas Erika, Tóth Zsuzsanna, Zalka Zsolt
Csoportvezetők: Milák Piroska és Zalka Zsolt
Időpontok csak keddi napokon:
2011. május 3. 19.00-20.30
2011. május 10. 19.00-20.30
2011. május 17. 19.00-20.30
2011. május 24. 19.00-20.30
Helyszín:
Óbudai Társaskör Galéria
1036, Budapest, Kiskorona u. 7.
Akik támogatnak bennünket:
*Robert N. Rapoport: Community as Doctor, In: Tavistock Publications Ltd., London, 1960
*************** *** ***************
***
Az Óbudai Társaskör Galéria terében ez alkalommal a megszokott kiállítási szituációt felfüggesztjük. Ezáltal nem csak a kiállítótér funkciója változik meg ideiglenesen, hanem a létrehozó/alkotó és a néző/befogadó/résztvevő szerepe, definíciója is módosul, szűkül a köztük lévő szakadék. Az alkotó ez esetben nem egy vagy több művészt jelent, a produktum nem előre létrehozott, éppen ezért ennek a klasszikus értelemben vett bemutatására sem kerül sor. A kiállítótér jelen esetben felkínált térként funkcionál, a művész a folyamat katalizátora, a projekt szervezői az események kereteinek kidolgozói. A művész és a közönség szerepei átértékelődnek, a „kiállítás látogató” – ebben az esetben – kollektív alkotóvá, érzései, gondolatai pedig tartalommá válnak.
A társadalmak nagyobb csoportjaiban élő embereknek anélkül van képük bizonyos, a társas, mindennapi létüket, viszonyaikat meghatározó dolgokról, hogy személyesen találkoztak volna, ezeket megvitatták volna. Pusztán a nyelvi, kulturális közösség, a sorsközösség okán alakul ki közös tudás, közös kép, előítélet, attitűd, jönnek létre közös fantáziák és különböző világmagyarázatok. Ősi tapasztalata az emberi közösségeknek, hogy a valóságról a lehető legpontosabb képet akkor nyerik, ha tudatosan elkezdenek szóba állni egymással az őket foglalkoztató kérdésekről, teret adva lehetőleg minél többféle megközelítésnek és tapasztalásnak. A személyes élet többgenerációs tapasztalataiba íródott történelmi, kulturális és politikai motívumok adott esetben markánsan elmélyítik, körbehatárolják és konzerválják a kicsiny közösségek privát tudását. Egy családban, egy kis csoportban még tudhatjuk, mi van a csend mögött, de egy nagyobb csoport, közösség szintjén már nincs közös tudásunk arról, hogy miről hallgatunk. Vannak időszakok, amikor szinte mindenki számára világos, hogy miről nem szerencsés szót ejteni össztársadalmi szinten, ez általában a nyilvánosság markáns kontrolljával jár, és az attól eltérő megoldásokat fenyegető következményekkel büntethetik. Ilyenkor azonban az egyéni tudások közös nem tudássá állnak össze** , és így nem válnak nyilvánossá.
Mai ismereteink szerint az érzelmi-kapcsolati zavarok jó része – akár betegség formájában megtestesülve – származik a család, a környezet feldolgozatlan konfliktusaiból, megbeszélhetetlennek tűnő generációs titkaiból, elhallgatásaiból, a történtek, a valóság meghamisításából.
A múlt század kezdetétől fogva egyre világosabban jelentek meg ezek az összefüggések, így az a törekvés is, hogy kapcsolataink rendezésével – melyhez óhatatlanul hozzátartozik önismeretünk elmélyítése – ezek a lelki zavarok gyógyíthatóak. A gyógyítás egyre tágabb kapcsolati világot vont be hatókörébe, így jelent meg a közösség gyógyító ereje is, mint hatékony színtér. Az első terápiás közösség is így jött létre Angliában, megalkotója Robert N. Rapoport volt. A gyógyító közösség lelke a Nagycsoport, ahol a közösség résztvevői szabadon megvitathatták élményeiket, az egymáshoz fűződő viszonyaikat, ki-ki hozva magával a „hazait”, a maga társadalmi valóságát (is). Megszületőben volt a felismerés, hogy egy embert is az tart össze, ami több embert összetart.
Mi a Nagycsoport?
Nagyobb intézmények társas működésmódját, rejtett konfliktusait és szervező fantáziáit feltárni, megérteni hivatott fórum. Rögzített keretekkel dolgozó kommunikációs tér, ahol ötven - hatvan ember szabadon beszélhet vagy hallgathat. Nincs előre meghatározott téma, a csoportot vezetők igyekeznek támogatni a résztvevőket mélyebben foglalkoztató motívumok megjelenését. A módszert, mint hangsúlyos elemet, általánosan használják a lelki betegségeket gyógyító intézményekben. Jelen projekt ezt a formát helyezi át a művészet kontextusába, a nyilvánosság egyfajta megjelenítésére.
Általános keretek
- két csoportvezető, két-három segítő munkatárs
- koncentrikusan elhelyezett széksorok, mindenki szabadon megválasztja helyét
- 1 ½ óra időtartam
Minden résztvevőnek lehetősége van a négy megadott időpontban másfél órára helyet foglalni, beszélni vagy hallgatni a kiállítótérben. Mint minden Nagycsoporton, itt is az lesz, amit hozunk és az, amit ezzel kezdünk.
Jelen projekt modellt kíván nyújtani arra, hogy egy nagyobb közösség alkalmi csoporttá formálódó tagjai, – idegen vagy ismerős emberekként megtapasztalva, és kibírva a Nagycsoport „személytelenebb” világát, a mély bizonytalanságot és „magárahagyatottságot” – képesek olyan kis világot alkotni, ahol kitapinthatóvá válik a személyes és a közös érintkezése. Ha megpróbáljuk megosztani egymással az ott és akkor felbukkanó érzéseinket és gondolatainkat, képet kaphatunk a tágabb közösségünk életét szervező fantáziákról, a párbeszéd lehetséges erővonalairól. Az így közösen megszerzett tudás gyógyíthatja a nagyobb emberi közösség kapcsolatainak zavarait is.
*************** *** ***************
Community as Doctor*
A project of Erika Baglyas, Zsuzsanna Tóth and Zsolt Zalka
What are we talking about, and what are we pass over in silence in a gallery where there is no exhibition? There are only chairs to sit down – and speak or not to speak. Our project aims to get a sight of what happens nowadays when several dozen hungarian people sits down and begins to talk about which they here-and-now interested in.
Erika Baglyas interprets the possibility of an one-mounth-exhibition at the Óbudai Társaskör Gallery as a sequence of events. The conception – which is the result of the shared thinking of three friends – entails four fixed elements. First, the exhibition can be visited only at specified times. Second, the gallery room chairs should be placed in concentric circles to sit down. Third, two group leaders are present during the meetings. Fourth, we consider the project's content and message which is displayed at the exhibition’s room during the four-time course.
Now the Gallery functions not as an exhibition room, but – following the ancient Greek agora – as a public forum: an open space for communication. A Large Group will be assembled four times, and it will provide the communication framework within which the participants could express their feelings and thoughts concerning them then and there. The desires, fears and fantasies, which are the movers of this community, could be appeared during the meetings at this social space created from time to time. On the events – which are open to everyone – all the participants have the chance to speak and to listen. Taking part on the events is possible at any time, independently of each other. We make audio recording of the conversations for the purpose that we could interpret the common communication’s lines of force and direction after the four occasions.
At this time, the everyday exhibition-situation at the space of the Óbudai Társaskör Gallery will be suspended. Thus, not only the function of the exhibition space will be temporary changed, but the creator/artist and the viewer/recipient/participant roles and definitions will be altered, the gap between them will be decreased. Now the ‘creator’ means one or more artists no more; the ‘product’ is not pre-established, therefore the presentation of this – in classical sense – will not be made. The exhibition space in this case functions as an offered space; the artist is the catalyst of the process, and the organizers of the project are the developers of the framework of the events. The roles of ‘artist’ and ‘audience’ would be re-evaluated. In this case, the ‘exhibition visitor’ becomes a collective creator, and her feelings and thoughts become content.
People live in larger group in society have their individual pictures of things defining their everyday social life and relations without personal meeting and without having the chance of discussion about them. Only the linguistic and cultural community and common fate produces common knowledge, common prejudices, attitudes and fantasies and different world-views. Human communities have the ancient experience that the most accurate picture of reality could be gained only if they knowingly start to talk each other about questions they are interested in, giving space to expand the variety of possible approaches and experience.
The historical, cultural and political motives which are written to the multi-generational experiences of personal life could markedly deepen, circumscribe an converse the private knowledge of small communities. In a family or other small group we could even know what’s behind the silence, but on a level of a larger group or community there is no longer common knowledge on which we pass over in silent. There are times when almost everyone knows what is not desirable to talk about at social level. Usually, it’s linked up with strong public-access control, and with the threatening consequences of different solutions. In this case, however, the individual knowledge conjoin to common not-knowledge** (or ignorance), and thus not become public.
According to our current knowledge, a great part of the emotional-relational disturbances – at times embodied in the form of disease – derived from the unprocessed conflicts of the family or other environment, from seemingly incommunicable generation secrets, from concealments, and from faking what has happened, from faking the reality.
These implications had been appeared ever clearly from the beginning of last century, just like the idea that with the normalization of our relationships – which inevitably involves the deepening of our self-knowledge – our mental disorders could be cured. An increasingly wider scope of connections was involved in the healing process, so the healing power of the community is also appeared as an effective scene. Thus was created the first therapeutic community in England, whose creator was Robert N. Rapoport. The soul of the healing community is the Large Group where participants are free to discuss their experiences, their relations with each other, while each partaker brings along her “home-made” stuff, her social reality (as well). The idea that what holds together many people is the same that holds together an individual was parturient.
What is a Large Group?
Large Group is a forum aimed to uncover and understand the social functions, hidden conflicts and organizing fantasies of larger establishments. A space of communication, working with fixed frameworks, where fifty – sixty people are free to speak or listen. There is no pre-defined topic: the group leaders try to aid the appearance the motifs which deeply concern the participants. This method is, as an emphatic element, commonly used in institutions healing mental disorders. Our project transfers this form to the context of art, as a sort of display of the public.
General framework
- 2 group leaders, 2-3 support staff
- Concentrically arranged rows of seats. Everyone is free to choose her place
- 1 ½ hour period
Each participant has the chance at the four specified time to sit down, talk or listen for 1 ½ hour at the exhibition room. Like in all Large Group, here will be what we bring and what we make out of this. This project is to provide a model to a situation in which the members of a larger community form an ad hoc group, where, as strange or familiar persons, they could experience and endure the less personal world of the Large Group, the deep uncertainty and abandonedness, and could create a small world where the touching of Personal and Common become palpable. If we try to share with each other our feelings and thoughts occuring there, we could have a picture of the fantasies organizing our wider community, and of the possible lines of force of dialogue. This jointly purchased common knowledge might be able to heal the disturbances of the relations of larger human communities.
Conception: Erika Baglyas, Zsuzsanna Tóth, Zsolt Zalka
Group Leaders: Piroska Milák and Zsolt Zalka
Dates:
2011. 05.03. 19.00-20.30
2011. 05.10. 19.00-20.30
2011. 05.17. 19.00-20.30
2011. 05.24. 19.00-20.30
Location:
Óbudai Társaskör Galéria
1036, Budapest, Kiskorona u. 7.
Who support us:
* Robert N. Rapoport: Community as Doctor, In: Tavistock Publications Ltd., London, 1960.
**Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, In: Játéktér, Budapest, Szépirodalmi, 1988.
